Magunkról

Telematic egy olyan software gyártó cég, amely direkt vegyipari vállalatok számára készíti termékeit.

Cégünk 1980-ban jött létre. Figyelmünket idővel a veszélyes árukra vonatkozó törvényeknek szenteltük, ily módon egyre korszerűbb és a felhasználók elvárásainak megfelelőbb termékeket állítunk elő.

1998 óta létezik egy Telematic tagokból és külső szakértőkből álló munkacsoportunk,  mely kutatással és új termékek kifejlesztésével foglalkozik, folyamatosan együttműködve a legfontosabb szakmai egyesületek szakértőivel.

Ez az RS csoport a veszélyes áruk készítésére, tárolására és szállítására vonatkozó európai és nemzetközi törvények módosításaival foglalkozik, valamint mérlegeli az ügyfeleink külön kéréseit, azért, hogy termékeinket folyamatosan naprakésszé tegyük és, hogy új modulokat és programokat állíthassunk elő.

Több mint 800 vegyipari vállalat ismeri a Telematic programjait; a termékeinken túl, mindegyikük méltányolja gyors technikai segítségnyújtásunkat és a törvényekkel kapcsolatos tanácsadásunkat is, valamint azt a figyelmet, amellyel ügyfeleink kívánságait teljesítjük.